Az elvárások tengerében – Hogyan találhatunk vissza önmagunkhoz?
Gyermekkorunktól kezdve rengeteg elvárás vesz körül bennünket.
Mit illik tenni.
Hogyan kell viselkedni.
Milyennek kell lennünk.
Sokszor észre sem vesszük, hogy életünk során apránként elkezdünk mások elvárásai szerint élni. Egy idő után pedig már azt sem tudjuk, vajon a saját vágyainkat követjük, vagy csak próbálunk megfelelni.
Talán veled is előfordult már, hogy egy fontos döntés előtt nem azt kérdezted magadtól:
"Én mit szeretnék?"
Hanem inkább azt:
"Mit fognak szólni mások?"
Ha igen, nem vagy egyedül.
Nézzük meg, hogy milyen elvárások vesznek körül bennünket?
Társadalmi elvárások
A társadalom gyakran kimondatlan szabályokat állít elénk:
- legyen jó munkád.
- legyen családod.
- legyél sikeres.
- légy mindig mosolygós.
- ne mutasd a gyengeségedet.
Ezek önmagukban nem rosszak, de könnyen azt érezhetjük, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha megfelelünk nekik.
Családi elvárások
A családunktól is sok mintát kapunk:
"Légy szorgalmas!"
"Ne okozz csalódást!"
"Mindig segíts másoknak!"
"Légy erős!"
Sok ilyen mondat szeretetből hangzik el, mégis előfordulhat, hogy felnőttként már nem azt szolgálja, akik valójában vagyunk.
A gyermekkorból hozott elvárások
Talán ezek a legerősebbek.
Ha gyermekként azt tapasztaltuk, hogy akkor kapunk dicséretet vagy figyelmet, amikor jól teljesítünk, könnyen kialakulhat bennünk a hit:
"Csak akkor vagyok szerethető, ha megfelelek."
Felnőttként ez megjelenhet a munkában, a párkapcsolatban vagy akár a baráti kapcsolatainkban is.
Mindent megteszünk másokért.
Igent mondunk akkor is, amikor legbelül nemet szeretnénk.
Félünk csalódást okozni.
Közben pedig egyre távolabb kerülünk önmagunktól.
A saját magunkkal szembeni elvárások
Talán ezek a legszigorúbbak.
Sokszor mi vagyunk saját magunk legnagyobb kritikusai:
"Mindig tökéletesnek kell lennem."
"Nem hibázhatok."
"Mindent meg kell oldanom."
"Elég jónak kell lennem."
Pedig ezek az elvárások gyakran nem is a jelenből születnek.
Sokszor régi tapasztalatok, gyermekkori élmények vagy korábbi sérülések alakították ki őket.
Lehet mindenkinek megfelelni?
A rövid válasz:
NEM
És talán ez az egyik legfelszabadítóbb felismerés.
Mindig lesz valaki, akinek nem tetszik a döntésünk.
Mindig lesz valaki, aki mást várna tőlünk.
Ha azonban egész életünkben mások elvárásai szerint élünk, könnyen elveszíthetjük a kapcsolatot önmagunkkal.
Akkor legyünk önzők?
Szerintem nem erről van szó.
Az egészséges önszeretet nem egyenlő az önzéssel.
Nem azt jelenti, hogy csak magunkkal törődünk.
Hanem azt, hogy a saját szükségleteinket, érzéseinket és határainkat is ugyanannyira fontosnak tartjuk, mint másokét.
Az egyensúly megtalálása nem könnyű.
Vannak helyzetek, amikor alkalmazkodnunk kell.
És vannak olyan pillanatok is, amikor bátorság kell ahhoz, hogy önmagunkat válasszuk.
Hogyan találhatunk vissza önmagunkhoz?
Talán úgy, hogy időről időre megállunk, és felteszünk magunknak néhány egyszerű kérdést.
- Ezt valóban én szeretném?
- Vagy csak meg akarok felelni?
- Mi történne, ha most önmagamat választanám?
- Mire van igazán szükségem?
Ezek a kérdések nem mindig adnak azonnali választ.
De segíthetnek újra kapcsolatba kerülni azzal a belső hanggal, amelyet az évek során talán elnyomtak a megfelelési kényszerek.
Záró gondolat
Hiszem, hogy mindannyiunkban ott él egy valódi, őszinte önmagunk.
Egy részünk, amely még emlékszik arra, kik voltunk azelőtt, hogy elkezdtünk megfelelni a világ elvárásainak.
A visszatalálás nem egyik napról a másikra történik.
Hanem apró lépésekből áll.
Minden alkalommal, amikor meghalljuk a saját belső hangunkat.
Minden alkalommal, amikor merünk nemet mondani.
Minden alkalommal, amikor önmagunkat választjuk.
Talán ez az út vezet ahhoz, hogy az elvárások tengerében újra megtaláljuk önmagunkat.
Hiszem, hogy a valódi változás nem akkor kezdődik, amikor minden külső elvárásnak megfelelünk, hanem amikor újra meghalljuk a saját belső hangunkat. Néha ez a legnehezebb út – de egyben a legfelszabadítóbb is.